Nobelprize.org
Nobel Prizes and Laureates


Nobel Prizes and Laureates

The Nobel Prize in Literature 2002
Imre Kertész

Share this:

 

Biobibliográfiai jegyzet -

Kertész Imre 1929, november 9-én született Budapesten. Zsidó származású. 1944-ben Auschwitzba deportálták, majd onnan Buchenwaldba, ahonnan 1945-ben kiszabadult. Miután Magyarországra visszatért, 1948-tól a budapesti Világosság című lapnak dolgozott, de 1951-ben, mikor a lap párthű lett, felmondtak neki. Ezután két évig katona volt, s azóta független íróként él és alkot mint műfordító. Német nyelvű szerzőket fordít, Nietzschét, Hofmannsthalt, Schnitzlert, Freudot, Rothot, Wittgensteint és Canettit, akik mind befolyással voltak művészetére.

1975-ben jelent meg Kertész első regénye, a Sorstalanság, amely auschwitzi és buchenwaldi élményeire épül. Ő maga azt mondja: „Ha egy új regényre gondolok, mindíg Auschwitzr jut eszembe.” Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Sorstalanság egyszerű értelemben önéletrajzi volna: Kertész azt mondja, hogy önéletrajzi regényformát használt, de regénye nem önéletrajz regény. A Sorstalanságot először visszautasították. Mikor a regény 1975-ben végre megjelent, teljes csend fogadta. Ezt a tapasztalatot írta meg Kertész. A Kudarc-ban (2000). Ezt a regényt egy trilógia második részének szokták tekinteni, amelynek első része a Sorstalanság (1975), harmadik része pedig a Kaddis a meg nem született gyermekért (1996). Kaddis a neve annak az imának, amelyet a zsidók a halottaikért mondanak. A Kaddis-ban újra megjelenik Köves György, a Sorstalanság és A Kudarc főszereplője. Elmondja a kaddisát a gyerekért, akit nem hajlandó a világra nemzeni, a világra amely megengendte Auschwitzot. További prózai művei : A nyomkereső-című elbeszélés (1977) és Az angol lobogó című novelláskötet (1991).

Az 1992-ben megjelent Gályanapló, egy szépirodalmi formában megírt mű, amely az 1961-91-es éveket fogja át. A változás krónikája (1997) folytatja ezt a belső monológot ; az 1991 és 1995 között készített jegyzetei alapján. Az 1989-es politikai változások után Kertésznek lehetősége volt a nyilános szerepelésre. Eőadásai, esszéi három kötetben vannak összegyűjtve : A holocaust mint kultúra (1993), A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt (1998), valamint A száműzött nyelv (2001).

Kertész 1995-ben megkapta a „Brandenburger Literaturpreis”-t, 1997-ben a Kossuth-díjat és a „Leipziger Buchpreis zur Europäischen Verständigung”-ot és 2000-ben a „WELT-Literaturpreis”-t, a „Herder-Preis”-t, 2001-ben a „Ehrenpreis der Robert-Bosch-Stiftung” és 2002-ben a „Hans-Sahl-Preis”-t.

Művek
Sorstalanság. – Budapest, 1975
A nyomkereső: Két regény. – Budapest, 1977
Detektívtörténet. - Budapest : Magvetö, 1977*
A kudarc. – Budapest, 1988
Kaddis a meg nem született gyermekért. – Budapest, 1990
Az angol lobogó. – Budapest, 1991
Gályanapló. – Budapest, 1992
A holocaust mint kultúra : három előadás. – Budapest, 1993
Jegyzőkönyv / Kertész Imre ; Élet és Irodalom / Esterházy Péter. – Budapest, 1993
Valaki más : a változás krónikája. – Budapest, 1997
A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt. – Budapest, 1998
A száműzött nyelv. – Budapest, 2001
Felszámolás : regény. – Budapest : Magveto, cop. 2003*
 
Verk på svenska
Steg för steg : roman / översatt  av Maria Ortman. – Bromma : Fripress, 1985. – Orig:s titel: Sorstalanság
Kaddish för ett ofött barn / översättning av Ervin Rosenberg. – Stockholm : Norstedt, 1996. – Orig:s titel: Kaddis a meg nem született gyermekért
Mannen utan öde / översatt av Maria Ortman. – Stockholm : Norstedt, 1998. – Tidigare utg. med titeln: Steg för steg. – Orig:s titel: Sorstalanság
Fiasko / översättning av Ervin Rosenberg. – Stockholm : Norstedt, 2000. – Orig:s titel: A kudarc
Galärdagbok / översättning av Ervin Rosenberg. – Stockholm : Norstedt, 2002. – Orig:s titel: Gályanapló
Protokollen / Imre Kertész, Péter Esterházy ; översättning av Ervin Rosenberg. - Stockholm : Norstedt, 2002. - Orig:s titel: Élet es irodalom ; Jegyzökönyv*
En annan : krönika över en förvandling / översatt av Ervin Rosenberg. - Stockholm : Norstedt, 2003. - Orig:s titel: Valaki más*
Likvidation : roman / översatt av Ervin Rosenberg. - Stockholm : Norstedt, 2004. - Orig:s titel: Felszámolás*
 
Werke auf deutsch
Mensch ohne Schicksal / Dt. von Jörg Buschmann. – Berlin : Rütten u. Loening, 1990. – Orig. : Sorstalanság
Kaddisch für ein nicht geborenes Kind / aus dem Ungar. von György Buda und Kristin Schwamm. – Berlin : Rowohlt, 1992. – Orig.: Kaddis a meg nem született gyermekért
Galeerentagebuch / aus dem Ungar. von Kristin Schwamm. – Berlin : Rowohlt, 1993. – Orig. : Gályanapló
Eine Geschichte : zwei Geschichten / Imre Kertész ; Péter Esterházy. Aus dem Ungar. von Kristin Schwamm und Hans Skirecki. – Salzburg: Residenz-Verl., 1994. – Orig. : Jegyzőkönyv
Meine Rede über das Jahrhundert. – Hamburg : Hamburger Ed., 1995
Eine Zurückweisung : Buch und CD zum Brandenburgischen Literaturpreis 1995. – Potsdam : Vacat, 1995
Roman eines Schicksallosen / aus dem Ungar. von Christina Viragh. – Berlin : Rowohlt, 1996. – Orig.: Sorstalanság
Ich – ein anderer / aus dem Ungar. von Ilma Rakusa. – Berlin : Rowohlt, 1998. – Orig.: Valaki más : a változás krónikája
Die englische Flagge : Erzählungen / aus dem Ungar. von György Buda und Kristin Schwamm. – Reinbek bei Hamburg : Rowohlt Taschenbuch Verl., 1999. – Inhalt : Die englische Flagge; Der Spurensucher; Protokoll. – Orig. : Az angol lobogó; A nyomkereső; Jegyzőkönyv
Eine Gedankenlänge Stille, während das Erschießungskommando neu lädt : Essays / aus dem Ungar. von György Buda ... – Reinbek bei Hamburg : Rowohlt Taschenbuch Verl., 1999. – Orig. : A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt
Fiasko / aus dem Ungar. von György Buda und Agnes Relle. – Berlin : Rowohlt Berlin, 1999. – Orig. : A kudarc
Der Spurensucher : Erzählung / aus dem Ungarischen übersetzt von György Buda. - Frankfurt am Main : Suhrkamp, 2002. - Orig.: A nyomkereso*
Schritt für Schritt : Drehbuch zum Roman eines Schicksallosen / aus dem Ungarischen von Erich Berger. - Frankfurt am Main : Suhrkamp, 2002. - Orig.: Sorstalanság : filmforgatókönyv*
"Heureka!" : Rede zum Nobelpreis für Literatur 2002 / aus dem Ungar. von Kristin Schwamm. Bearb. Ingrid Krüger. - Frankfurt am Main : Suhrkamp, 2002*
Die exilierte Sprache : Essays und Reden / aus dem Ungar. von Kristin Schwamm ... - Frankfurt am Main : Suhrkamp, 2003. - Orig.: A gondolatnyi csend, amíg a kivégzoosztag újratölt*
Liquidation : Roman / aus dem Ungarischen von Laszlo Kornitzer und Inger Krüger. - Frankfurt am Main : Suhrkamp, 2003. - Orig.: Felszámolás*
Detektivgeschichte / aus dem Ungarischen von Angelika und Peter Máté. - Reinbek bei Hamburg : Rowohlt, 2004*
 
Works in English
Fateless / translated by Christopher C. Wilson and Katharina M. Wilson. – Evanston, Ill. : Northwestern University Press, 1992. – Uniform title: Sorstalanság
Kaddish for a Child Not Born / translated by Christopher C. Wilson and Katharina M. Wilson. – Evanston, Ill. : Hydra Books, 1997. – Uniform title: Kaddis a meg nem született gyermekért
Liquidation / translated from the original Hungarian by Tim Wilkinson. – New York : Knopf, cop. 2004. – Uniform Title: Felszámolás*
Fatelessness : a Novel / translated from the Hungarian by Tim Wilkinson. - New York : Vintage International, 2004*
 
Œuvres en français
Kaddish pour l’enfant qui ne naîtra pas : roman / trad. du hongrois par Natalia Zaremba-Huzsvai et Charles Zaremba. – Arles : Actes Sud, 1995. – Traduction de: Kaddis a meg nem született gyermekért
Etre sans destin : roman / trad. du hongrois par Natalia et Charles Zaremba. – Arles : Actes Sud, 1997. – Traduction de: Sorstalanság
Un autre : chronique d’une métamorphose / trad. du hongrois par Natalia et Charles Zaremba. – Arles : Actes Sud, 1999. – Traduction de: Valaki más : a változás krónikája
Le refus : roman / trad. du hongrois par Natalia Zaremba-Huzsvai ; en collab. avec Charles Zaremba. – Arles : Actes Sud, 2001. – Traduction de: A kudarc
Le chercheur de traces : récit / traduit du hongrois par Natalia Zaremba-Huzsvai et Charles Zaremba. - Arles : Actes Sud, 2003. - Traduction de: A nyomkeresö*
Liquidation : roman / traduit du hongrois par Natalia Zaremba-Huzsvai et Charles Zaremba. - Arles : Actes Sud, 2004. - Traduction de: Felszámolás*
Le drapeau anglais / récit trad. du hongrois par Natalia Zaremba-Huzsvai et Charles Zaremba. - Arles : Actes Sud, 2004. - Traduction de : Az angol lobogó*

* Updated in 2005.

 

Share this:
To cite this page
MLA style: "Prix Nobel de littérature 2002 - Biobibliográfiai jegyzet". Nobelprize.org. Nobel Media AB 2014. Web. 1 Nov 2014. <http://www.nobelprize.org/nobel_prizes/literature/laureates/2002/bio-bibl-h.html>

Recommended:

Which Nobel Laureates are hidden within the maze of letters?

 

All you need to know about the Literature Prize!

 

Read about Alfred Nobel's Will and the Literature Prize.